Tudom, írhatnék a blog témájához jobban kapcsolódó cikket is. Most mégis ezzel kezdem, hiszen a mostani időszak, a bizonytalanság, a korlátozások és nem utolsó sorban (sokaknak) az otthon ülés elég frusztráló lehet. Olyannyira, hogy akár szorongás is kialakulhat egyeseknél.
Most lehet, hogy azt mondod, hogy >>ááá, velem ez biztos nem fog megtörténni, én nem vagyok “olyan”. Én nem “kattanok be” azért, mert mások pánikolnak. Rám nem hat az “agymosás”, meg a negatív hírek.<<
Az a helyzet, hogy én is ilyen voltam. Tudatosan távol tartottam magam a negatív hírektől, és inkább a racionalitás, a tények felől közelítettem meg a dolgokat. Csak ezzel egy baj van, hogy bizonyos esetekben pont az agyunk és a logika fordul ellenünk.
Szerencsére nekem nem most, a koronavírus okozta hangulat kapcsán kezdődött a probléma, hanem jóval korábban, a Bécsbe költözés, az állásom feladása és a pénzügyi kilátástalanság miatt..
Eleinte minden jól ment. Beosztottam az időmet, munkát kerestem, tanultam, igyekeztem hasznosan tölteni a napokat - talán túlságosan is. Eljutottam oda, hogy már nem igazán “tartottam” hétvégét, hogy nem mentem sehova, és hogy az új környezettel meg sem próbáltam ismerkedni, csak a kitűzött célért hajtottam.
Hogyan kezdődött?
Először csak kisebb jelzéseket kaptam. Voltak amolyan mini-pánikrohamok, amikor elkapott a hányinger, kicsit nehezebben kaptam levegőt (de azért nem fuldokoltam) és nagyon dobogott a szívem. De ez nem tartott sokáig, és nem is történt meg túl sokszor. Gondoltam, majd leküzdöm - és meggyőztem magam, hogy képes vagyok azzal elmulasztani, hogy arra gondolok: ez hülyeség.
Aztán ott volt a stressz. Valamiért olyan feszültnek és stresszesnek éreztem magam, mint a leghúzósabb munkanapokon. Úgy éreztem, hogy belül csak gyűlik és gyűlik, és a végén már szó szerint éreztem, hogy a hullámok összecsapnak a fejem fölött.
A leghosszabb hónap
Nagyon érdekes, a napokban láttam a Ford vs. Ferrari című (amúgy nagyon jó) filmet, és ahhoz a jelenethez tudnám hasonlítani az érzést, amikor az autóversenyző kiszáll a full átforrósodott kocsiból, és a környezet és ő maga is annyira készen van, hogy egy csepp benzin is képes lángra lobbantani.
Nálam ez a szikra egy egyszerű kis torokfájásos betegség volt. Azaz lett volna, de ehelyett egy egy hónapig tartó torokgyulladás lett belőle, öklendezéssel, hányingerrel, hőemelkedéssel és olyan szintű étvágytalansággal, hogy konkrétan napokig nem bírtam egy falatot sem lenyelni.
A mélypont talán az a pillanat volt, amikor a gyengeségtől és a kétségbeeséstől már nem tudtam normálisan gondolkodni. Természetesen eszembe sem jutott, hogy mindez lelki eredetű, így szinte a létező összes vizsgálatot elvégezték rajtam és tanácstalanul álltak a betegség előtt az orvosok is. Annyira rosszul néztem ki, hogy szerintem ők sem merték megkockáztatni, hogy pszichés betegségről van szó, bár egyszer csak ez az ötlet is elhangzott, mivel tényleg semmilyen eredményre nem jutottak.
Illetve az utolsó két opció a reflux és a pszichés háttér maradt, végül kiderült, hogy az utóbbiról van szó.
Szóval nem azt mondom, hogy ha valaki rosszul van, mindjárt gondolja azt, hogy lelki eredetű. Először mindent panaszt ki kell vizsgáltatni, így tettem én is.
De utólag nagyon valószínű, hogy a hányingert, az étvágytalanságot, de még a hőemelkedést és a torokfájást is én “csináltam” magamnak. Azóta enyhébb formában többször is előfordultak ezek, és lassan elkezdtem megtanulni együtt élni velük.
A javulás kezdete és ami azóta történt
Szerintem a két legfontosabb dolog szorongás esetén, hogy egyrészt kérjen segítséget, mármint profi segítséget, ami a helyzet súlyosságától függően lehet pszichológus (enyhébb) vagy pszichiáter (erősebb), illetve ezek kombinációja, akár gyógyszerekkel kiegészítve.
A másik, hogy mindezzel együtt tudatosítani kell magunkban, hogy a döntés mindig a mi kezünkben van, ezért mi felelünk saját magunkért, és a választásainkért is.
Persze az azóta eltelt öt hónap alatt nem múltak el teljesen a panaszaim. Ez egy nagyon hosszú folyamat, amin nem segít az új munkahellyel járó izgalom, az idegen nyelvi környezet, a koronavírus miatti aggódás, és a bezártság sem.
De amit nagyon nagy eredménynek tartok, hogy abból a hihetetlenül mély állapotból ki tudtam kerülni, hogy tudok rendesen enni, híztam is, és végre úgy nézek ki, mint egy egészséges ember. A mostani helyzetben az immunrendszer erősítése is fontos, és most már tudom szedni a vitaminokat, és rendesen alszom.
Ami nekem bevált
Nem vagyok orvos, szóval senkinek nem fogok kezelést összeállítani, vagy gyógyszert ajánlani.
Vannak viszont olyan tevékenységek, ötletek, amik egyébként teljesen egészséges embereknek is segítenek stresszes helyzetekben. Most csak azokat sorolom fel, amik nekem beváltak:
- Mozgás. Ez a legfontosabb, és az a jó, ha minden nap minimum 10-15 perces, és lehetőleg megerőltető. Az a fontos, hogy olyan legyen, amit szeretünk. A szabadban futás, biciklizés, rollerezés különösen ajánlott.
- Valamilyen hobbi, vagy kézműveskedés: varrás, színezés, legózás, puzzle kirakás, rajzolás - csak hogy néhány példát említsek. A lényeg, hogy ezek a nagy koncentrációt igénylő tevékenységek ellazítanak, és ha folyamatosan csináljuk, képesek segíteni a javulásban.
- Séta és természet: ezt talán nem is kell részleteznem. Már egy fa vagy egy virág látványa is pozitívan hat a hangulatra.
Emellett a hosszabb távú, és sokkal tartósabb eredményt nyújtó tanács: lehetőleg úgy alakítsuk az életünket, hogy minél több legyen benne a biztonság. A megnyugtató, kellemes otthoni környezet, a rendezett emberi kapcsolatok, esetleg párkapcsolat, egy stabil (már ha létezik ilyen) munkahely együttesen biztosítják a lelki egyensúlyt. Ha valamelyik átmenetileg megbillen, az komoly lelki problémákat okozhat - hát még ha nem is csak egy területen inog meg a talaj a lábunk alatt…
A fenti, egyszerűbb ötletek (mozgás, séta stb.) arra jók, hogy elmozdítsanak a kezdeti mélypontról. Amikor az embernek az is nehezére esik, hogy felkeljen az ágyból, nem biztos, hogy képes lesz állásinterjúkon részt venni. Kezdheti viszont egy könnyű sétával, lehetőleg jó levegőn: egy parkban, vagy az erdőben.
Én is ezzel kezdtem. Aztán, amikor már tudtam kicsit enni, akkor lejártam reggelente futni. Nem futottam sokat, néhány száz métert, de jólesett. Általában az étvágyamat is meghozta. Emellett hideg vízzel zuhanyoztam, ami egyáltalán nem esett jól, de elvileg ez is hangulatjavító, illetve erősíti az immunrendszert, szóval csináltam kb. két hónapig.
Készítettem magamnak egy heti/ napi beosztást, de ezúttal a kikapcsolódásra, és a pihenésre is hagytam időt. Recepteket is gyűjtöttem olyan ételekkel, amiket meg tudtam enni. Ez a kör szépen lassan bővült - a javuláshoz türelem és idő kell, és el kell fogadnunk, hogy időnként stagnál, vagy pont hogy romlik a helyzet.
Én is még mindig tanulok - tanulok magamról, a türelemről, és arról, hogy ez nem egy kudarc. Már önmagában nagy dolog, amikor az ember szembe tud nézni a félelmeivel. Ráadásul én nem megküzdöttem, hanem kibékültem velük. Érzem, ahogy a korábbi, fojtogató mélység elengedett, és egyre közelebb vagyok a napfényhez, a tiszta, pánikmentes gondolatokhoz.
Ez a folyamat, amin végigmentem, akaratlanul is meg fogja határozni a blog hangulatát, ezért is szerettem volna egy bejegyzést szentelni a szorongásnak. Tudom, ez nem olyan dolog, amire az ember különösebben büszke lehet, de én egyáltalán nem is szégyellem. Nagyon fontos gondolatokat adott, összehozott új emberekkel és ráébresztett, hogy mennyi mindent nem tudok még magamról.
Remélem, hogy azoknak, akik jelenleg is küzdenek valamilyen mértékű szorongással, segíteni tudtam a fenti gondolatokkal. Vigyázzatok magatokra!
