Huhh.
Ez az első bejegyzés, amit direktbe ide írok, és nem egy előre szerkesztett dokumentumba. Azt szeretném, ha ezek a gondolatok nyersen és valamennyire rendezetlenül állnának itt.
Az utolsó bejegyzést szinte pontosan egy éve írtam ide. Azaz egy éve jelentettem meg utoljára itt bejegyzést - írni írtam azóta is sokat, csak nem volt időm/kedvem beszerkeszteni őket.
Miért nem írtam egy éve?
A blog indítása egybeesett jó sok más tervemmel, és egy idő után muszáj volt fontossági sorrendet felállítanom közöttük. Mivel a többi tervemet azóta sikeresen megvalósítottam, itt az idő, hogy ismét belelendüljek a blogolásba.
Mit csináltam egy éven keresztül?
Nagyon sok dolgot. Először is, befejeztem egy könyvet (a jelenlegi helyzetet tekintve ezzel most nem tudom, mi lesz), csináltam egy saját honlapot, és kiköltöztem Bécsbe, elkezdtem itt dolgozni.
Szóval új munka, új lakhely, új nyelv és új emberek.
És ha ez még nem lenne elég, akkor most egy idegen környezetben házi "karantén", és az egész világon dúló koronavírus-járvány.
Unalmasnak semmiképpen nem nevezném az eltelt hónapokat.
Az elmúlt - főleg fél - évben rengeteg dolgot megtapasztaltam, magamról, a korlátaimról, a kitartásról, a boldogságról. Egy kicsit közelebb kerültem ahhoz, hogy mi a célom, és sok dolgot másképp látok az otthon (Budapesten) töltött évekkel kapcsolatban. Habár nem egy konkrét rossz élmény vezetett a kiköltözésig, inkább a tanulás/kíváncsiság, azért nyilván voltak reményeim, hogy mi lesz jobb/rosszabb.
Ebből eddig néhány jó nagy pofon jött össze, és az általános negatív hangulat, ami uralkodik a világban.
Mégis, azt gondolom, hogy ez már önmagában hatalmas lehetőség: lehetőség a tanulásra, a mérlegelésre, a tervezésre, és igen...
az írásra.
Szóval igen, ismét itt vagyok, és még soha nem volt igazabb, mint most: Elköltöztem Otthonról.