Amikor elhatároztam, hogy blogok indítok arról, hogyan is alakíthatnak ki ma a fiatalok egy önálló és sikeres életet, természetesen nem csupán a saját tapasztalatomra hagyatkoztam.
Az ötlet maga egyébként egy szokásos hétvégi nagytakarítás közben merült fel, amikor csak úgy viccesen megjegyeztem, hogy sokan például nem is tudják, hogyan kell takarítani. Erről eszembe jutott, hogy nincs háztartástan óra sem, mint régen, pedig milyen hasznos lenne.
Aztán még az felmerült bennem, hogy én is milyen nehezen tanultam meg főzni, beosztani a pénzem, önállóan ügyet intézni és - na igen - takarítani. Mert nem mindenhol várják el ezeket otthon, és sajnos nem ezzel a tudással együtt születünk.
Számomra rendkívül hasznosak voltak azok a könyvek, tanfolyamok és blogok (a felsőoktatás mellett, ami például az ügyintézés önálló megoldásában segített sokat), amiket az évek során “önszorgalomból” kerestem és rágtam végig.
Ezúttal a kedvenc blogjaimból hoztam válogatást. Ne lepődj meg, ha nem mindegyik korlátozódik az Elköltöztem Otthonról témakörére: számomra fontos mellék-témák ugyanúgy alakították az elképzelésemet a világról.
Most, hogy ezt tisztáztuk, jöjjenek a kedvenc blogjaim:
Kiszámoló
Jó, jó, már közel nem olvasom annyit, mint régen, de még mindig a legjobbak között tartom számon. Két dolog tetszik benne igazán: az egyik, hogy a szerző, Miklós nem akart senkinek megfelelni, amikor elindította a Kiszámolót (és azóta sem).
Néha nyersen szókimondó, talán megosztó is, de vitathatatlan, hogy elsők között írt olyan témákról, mint a túlsúly-eladósodás párhuzama, az adakozás kultúrájának hiánya, vagy a megfelelő mértékű megtakarítás fontossága.
A másik, hogy végre valaki, aki igazán közel tudta hozni a teljesen laikus olvasókhoz is az olyan bonyolult fogalmakat mint a BUBOR, az ETF vagy éppen az infláció.
A Kiszámoló Akadémia számomra alapmű, ahogy a blog korábbi (legkorábbi) cikkei, valamint az alattuk lévő hozzászólások is. Hosszú heteket, talán hónapokat is eltöltöttem azzal, hogy feldolgozzam ennek a terjedelmes blognak a tartalmát.
Ajánlom-e neked?
Igen, ha úgy érzed, kifolyik a kezeid közül a pénz, vagy aggódsz az anyagi biztonságod miatt. Vagy ha gyereket szeretnél. Vagy, ha van gyereked. De igazából bárkinek ajánlom, tényleg.
Baráth András - Gerilla Önéletrajz
Büszkén mondom, hogy ezt a blogot minimum öt éve követem, és bár most nem keresek állást, mégis érdeklődve olvasom a jobbnál-jobb bejegyzéseiket.
Az évek során ez a kicsi (?) cég egy komoly tanácsadó központtá nőtte ki magát, ahol segítséget találhatsz a neked megfelelő karrier megtalálásához, az önéletrajzíráshoz, az álláskereséshez, interjúzáshoz és szakmai előmenetelhez.
Hidd el, nem fizetnek érte, hogy így reklámozom őket, sőt: én fizettem ki egy csomó pénzt eddig a könyveikre, tananyagaikra. És utólag visszatekintve, sokszorosan megérte. (A jelenlegi munkahelyemen három év után is emlegetik, mennyire jó volt anno a pályázati anyagom. :) )
Ajánlom-e neked?
Ha még tanulsz, de lassan végzel, ha állást keresel, ha váltani szeretnél vagy csak úgy érzed, nincs meg a kiállásod és önbizalmad, hogy eladd magad, akkor mindenképpen ajánlom.
Novák Hunor
Miért olvasom egy gyerekorvos blogját, ha nincs is gyerekem?
Azért, mert a témák, amikről ír, nagyon aktuálisak, emellett megfelelnek a jelenlegi, nemzetközileg is elfogadott, kutatásokon és bizonyítékokon alapuló szakmai irányelveknek. És hát az ilyen ajánlások a felnőtteknek is jól jönnek.
A honlapján megtalálható a teljes hitvallása, én csak egy részletet idézek: “Az evidence-based orvos követi a tudomány legújabb állását, a szakmai irányelveket és protokollokat, nem szokásból és hagyományokra alapozva gyógyít, hanem a létező legjobb terápiában részesíti a pácienst. “
Szerintem ezek a szavak ma, amikor olyan sok téves és veszélyes információ kering a közösségi oldalakon, nagyon megnyugtatóak. Már önmagában szimpatikus, hogy nem állítja be magát tévedhetetlennek, és mindig keresi a fejlődés lehetőségét.
Ajánlom-e neked?
Csak akkor, ha alapvetően bízol az orvostudományban, és nem vagy gyógyszer-, oltás-, vagy vegyészet-ellenes. Időnként én is meglepődöm egy-két állításán, de hát éppen erről szól a tudomány: felfedezni, megismerni, bizonyítani.
GO! Online nyelvoktatás
Mind az angol, mind a német változatot megvettem és tanultam is velük nem keveset. Szeretem, hogy kényelmesen, otthonról tudok nyelvet tanulni, ráadásul mindezt játékos, vicces formában.
Fekete Gábor és Sznopek Martin is nagyon jó tanárok, anyanyelvi kiejtéssel, és azzal a képességgel, hogy velük tanulva nem érzed teljesen hülyének magad, ha valamit nem tudsz. A platform, ami az alap tanfolyamok köré épült, valami elképesztő.
Na de hol van itt a blog? Ja igen, ez a legjobb: ha feliratkozol a hírlevelükre, egy csomó ingyenes tananyagot kapsz emailben, ami nagyon hasznos, a mindennapokban is használt kifejezéseket tartalmaz.
Ajánlom-e neked?
Igen. Tanulj nyelveket. Kezdd el ma.
Öt év öt nyelv
Még egy nyelvtanulós blog. Bálintot, a blog szerzőjét tartom az egyik legösszeszedettebb embernek. Elképesztő az a módszeresség, amivel a tanulós projekteket kivitelezte.
Nagyon-nagyon hálás vagyok neki, hogy neki köszönhetően megismertem egy rakat, számomra nélkülözhetetlen oldalt, például az italki nevű, nyelvtanulós oldalt, vagy az Anki memóriakártya alkalmazást.
Emellett, ami számomra nagyon fontos, hogy számtalanszor hangsúlyozza a tanulás módszerének a fontosságát. Hogy a memória megfelelő működéséhez kipihent és egészséges szervezet szükséges, valamint megfelelő körülmények és koncentráció.
Ajánlom-e neked?
Ha szeretnél önállóan nyelvet tanulni, ha a hatékony tanulási módszert keresed, vagy érdekelnek Lomb Kató módszerei :), akkor igen.
30as nyugdíjas
Ezt a “blogot” fellángolás-szerűen szoktam olvasni, illetve egy-két előadásán is részt vettem Szabolcsnak, a szerzőnek, aki a Magyarországon is egyre népszerűbb korai-nyugdíjas-MrMoneyMustache-frugalist irányvonalat képviseli.
Egy-két gondolat megfog benne, de nem tud állandó jelleggel lekötni. Azért azzal egyetértek, hogy a költéseink visszafogása nem jelenti azt, hogy egy sanyarú, aszkéta életet kell élnünk, de én se a fogyasztói társadalomból való kilépésre, se a korai nyugdíjra nem vágyom.
Ajánlom-e neked?
Ha nyitott vagy egy teljesen másfajta gondolkodásra, vagy tényleg komolyan gondolod a korai nyugdíjbavonulást, akkor hajrá, ezt a blogot neked találták ki.
Ma is tanultam valamit
Érdekesség rólam, hogy nem nézek és olvasok híreket (vagyis nagyon-nagyon ritkán, és inkább a gazdaság-pénzügy témában). Szeretem kellemes és érdekes dolgokkal körülvenni magam, és a hírek többsége rendkívül negatív, ami akaratlanul is rátelepszik az emberre.
Van viszont az internetnek egy számomra komoly függőséget okozó oldala: a dokumentumfilmek és ismeretterjesztő írások nézése és olvasása. Legyen szó tudományról, történelemről vagy utazásról, végtelenbe nyúló időintervallumokat tesznek ki az életemben.
Ajánlom-e neked?
Igen, ha sok az időd. Ha rengeteg. Ha végtelen.
Egyelőre ennyi, főleg mert így is nagyon hosszú lett. Készül egy idegen nyelvű (angol-német, mert ezeket beszélem) gyűjtemény, ezt is megosztom hamarosan.
Most rajtad a sor: te milyen blogokat követsz? Milyen téma érdekelne a fentieken kívül? Kíváncsi vagytok, te mit olvasol :)
Sok sikert és önálló életet!
Üdv,
Adrienn
Elköltöztem Otthonról