Amikor csak lehetőségem van rá, szívesen beszélgetek a barátaimmal, a családommal vagy a munkatársaimmal a pénzügyekről. Számomra ez nem frusztráló, hanem egy izgalmas módja a tanulásnak.

Persze ez nem volt mindig így. Nem is olyan régen még gyomorgörccsel gondoltam minden pénzzel kapcsolatos beszélgetésre. Habár nem szívesen emlékszem erre az időszakra, annál jobb érzéssel tölt el, ha belegondolok, hogy milyen messzire jutottam azóta.

Végre nem azt lesem, hogy mikor kapok fizetést, és ha valamilyen váratlan kiadással kell szembenéznem, nyugodt vagyok, mert tudom, hogy a tartalékaim képesek fedezni (na jó, nem mindent, nincs száz százalékos biztonság, ezt tudom). 

A kimerített folyószámla hitelkerettől a jelenlegi megtakarításig nem is annyira időben, hanem lélekben kellett hosszú utat bejárnom.

Hattyúk és emberek

Amikor elindítottam az Elköltöztem Otthonról Facebook oldalt, ez volt az első bejegyzés, amit megosztottam:

A hattyúk két csoportja szembeötlő: vannak, akik összeverődve, egy csoportban tartózkodnak, néhányan pedig a többiektől kissé távolabb.

Nem véletlen a képválasztás. A pénzügyekben - mint minden másban - mindig is volt és lesz egy nagy tömeg, az átlag.

A pénzügyi átlagemberek (a KSH adatai szerint) körülbelül jövedelmük 6-12%-át teszik félre háztartásonként, kiadásaiknak pedig közel felét a lakhatásra és élelmiszerre költik.

A magyarok körülbelül 60%-a tesz félre a jövedelméből, míg 40%-nak nincs megtakarítása.

Na, én pont ebbe a 40%-ba tartoztam.

Végtelen körök

Az emberek többségének anyagi természetű céljai vannak - vagy mondjuk ki legalább azt, hogy a többségünk céljaihoz pénzre van szükség.

Amikor elkezdtem dolgozni, a spórolós diákévek után hatalmas lelkesedéssel töltött el a rendszeres jövedelem érkezése. Évek óta álmodoztam arról, hogy én osztom be a pénzem, és arra költöm, amire csak akarom. Úgy gondoltam, hogy a fizetésből mindez simán kijön, és még marad is egy kevés.

Sajnos azonban azt láttam, hogy vagy “nem élek” és félreteszek, vagy “élek”, de csak hónapról-hónapra. Úgy döntöttem, hogy a másodikat választom, hiszen “egyszer vagyok fiatal”.

Az évek teltek, múltak, és egyre jobban szétestem pénzügyileg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak szórakozásra költöttem, hanem olyan váratlan kiadásokra is (tönkrement háztartási gépek szerelése és cseréje), amikre nem voltam felkészülve.

Elkezdtem kisebb adósságot is felhalmozni a számlámon. Mindig úgy voltam vele, hogy “ez még nem olyan sok, majd a következő hónapban visszafizetem”, de alig fizettem vissza, máris egy következő tartozást kezdtem el halmozni.

Néhány év alatt eljutottam oda, hogy már nem tudtam kifizetni a tartozást, és bepánikoltam. Úgy éreztem, egy feneketlen mélység tátong közvetlenül a lábam előtt, én meg ha belenézek, leszédülök, lezuhanok és soha többé nem jövök ki onnan.

Nem az összeg nagysága ijesztett meg ennyire, csak az a jövőkép, amit előrevetített: hogy most már egész életemben ebben a pénzügyi bizonytalanságban kell élnem? Minden reggel frusztráltan kelni, előre rettegni a váratlan kiadásoktól?

Szerencsére nekem olyan segített, aki nem kölcsönadott (azzal hosszú távon semmi sem oldódik meg), hanem megértette velem, mennyire fontos, hogy ilyen esetekben spóroljunk és mondjunk le minden “extra” költésről, valamint, hogy figyeljek oda, mire mennyit adok ki.

Mivel fogalmam sem volt, hogyan kell ezt csinálni, elkezdtem a neten kutatni, olvasni. Néhány könyv is a kezembe került, amik felnyitották a szemem, mennyire felelőtlenül élek.

Hogyan lehettem ennyire felelőtlen? 

Sokan nem értik, hogyan élhet valaki egyik hónapról a másikra. Személy szerint én három tényezőt láttam, amik miatt ide jutottam:

1. Személyiség
2. Háttér
3. Hozzáállás

Nézzük egy kicsit kibontva:

1. Személyiség:

Inkább humán beállítottságú ember vagyok, így a számok, logika és pénzügyek sosem hoztak igazán lázba. Bevallom, a mai napig a legegyszerűbb műveletekhez is Excel táblákat és számológépet használok.

Emellett már kiskoromban azonnal elköltöttem a zsebpénzem, és minden édességet megettem, amit kaptam. Valahogy hiányzott belőlem az önuralom (az azonos nevelést kapott testvérem pedig mindig iszonyúan spórolt és tartalékolt).

2. Háttér:

A szüleim hozzám hasonló személyiséggel és érdeklődéssel rendelkeznek. Nem igazán foglalkoztak mélyebben a pénzügyekkel, és nem spóroltak, takarékoskodtak. Inkább csak beosztották, ami volt. Nem hibáztatom őket ezért, mert szerintem nem is tudják, mit kellett volna megtanítaniuk. Szerencsére most már felnőttként én választhatom meg, hogyan élem az életem.

3. Hozzáállás:

A fentiekből következik, hogy elkönyveltem magam egy pénzügyekhez nem értő, inkább kreatív embernek, akinek ezek a bankos dolgok túl bonyolultak. Valójában pont az volt a baj, hogy nem hittem el magamról, hogy képes lehetek valaha is megtanulni akár csak az alapokat.

Ha rád is igaz valamelyik, vagy éppen mindegyik pont a fentiek közül, ne aggódj: nem vagy egyedül. Hidd el, hogy te is képes vagy felépíteni egy önálló és sikeres életet, mások véleményétől függetlenül. 

Ne hagyd, hogy az határozzon meg, hogy mások minek tartanak téged. Még ha a saját szüleid is mondják, hogy “te nem ez a típus vagy”, vagy hogy “ez neked úgysem menne” - akkor se add fel. Én sem tettem. 

Igen, nehéz volt szembenézni a hibáimmal, és először én is szerettem volna másokat hibáztatni, vagy kifogásokat keresni. A végén aztán rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, ha megváltoztatom a hozzáállásom, és megpróbálom egy kicsit máshogy csinálni a dolgokat, mint eddig.

Így aztán elkezdtem írni a havi költéseimet, végül éves tervet is készítettem, odafigyelek, hogy ne halmozzak fel felesleges tárgyakat, és igyekszem rövid és hosszú távra és félretenni. Amikor kezdett összegyűlni egy kis megtakarítás, akkor jöttem rá: nem is pénzem lett, hanem egy nyugodtabb, biztonságosabb és tervezhetőbb életem.

Közben valahogy megszerettem a pénzügyeket; élvezettel olvasom a banki hirdetményeket, és imádom a személyes produktivitással és spórolással kapcsolatos cikkeket. Ennek eredményeként (és mert a humán vonal sem halt ki) elkezdtem írni az Elköltöztem Otthonról blogot.

Mert a pénz az csak pénz. Szükségem van arra, hogy legyenek más céljaim is: olyanok, mint ez a blog, amivel - remélem - egy kicsit hozzájárulhatok ahhoz, hogy másoknak is legyen esélye egy jobb életre.

Ez az én történetem. És a tiéd?

Ha kedvet kaptál, oszd meg velünk egy hozzászólásban!