Vannak olyan időszakok az ember életében, amikor elkapja a vágy, hogy kiválogasson és kidobáljon minden felesleges dolgot maga körül. Engem ez az érzés az átlagnál gyakrabban, úgy kéthetente-havonta elkap, egy igazi pakológép vagyok.

Egy érdekes cikk arra inspirált, hogy összeszedjem az általam fontosnak tartott gondolatokat a témában.

1. Ez annyira alap!

Úgy érzem, a pakolással, és a készletek minimális szinten tartásával egy tisztább, átláthatóbb és megnyugtatóbb környezetben élek, távol a tárgyak értelmetlen halmozásától. Ez nem jelenti azt, hogy a konyhában nincs citrushámozó és tortaforma, vagy hogy nincs több alkalmi ruhám.Viszont az is igaz, hogy csak olyan dolgokat őrzök meg, amiket ténylegesen használok is. Tehát ha kell, akár be is tárazok egy adott dologból, viszont nem vagyok hajlandó csak azért őrizgetni valamit, mert majd jó lesz valamire.

Legjobb példa erre a tipikus női alapruhatár. A legtöbb női magazinban és divatblogon megtalálhatod az alábbi ajánlást: minden nőnek szüksége van egy (több) előnyös farmernadrágra, egy kis piros/fekete/fehér ruhára, egy jó órára, bőrdzsekire, magassarkúra és hasonlókra. Vicces, de nekem ebből a listából például csak kis fekete ruhám van - de abból vagy öt különböző.

Lehet, hogy utálod a bőrt, vagy éppen soha nem vennél fel piros színű ruhát. Csak azért, mert valaki szerint “alap”, neked nem muszáj megvenned az adott dolgot. Ez a konyhai vagy a kerti eszközökre is igaz: csak olyat vegyél meg, amit már most is használsz, vagy tudod, hogy rendszeresen kelleni fog.

2. Mert a másik...

A vidéki kisvárosban, ahonnan származom, a legtöbb ember kedvenc elfoglaltsága azt figyelni, hogy a szomszédja mit vett éppen. Új autó, gyepszőnyeg, rózsabokor? Akkor nekem is kell!

De nem csak a szomszédok hatnak így az emberre. Elég egy ajánlás a munkatársuktól vagy a barátoktól, máris rohannak megvenni a vezetéknélküli hangfalat, az ásványi sókat tartalmazó arcmaszkot, vagy a csúcs kávégépet.

Mivel teljesen senki nem immunis az ilyen ajánlásokra, jobban teszed, ha hasonló esetben adsz magadnak egy kis gondolkodási időt. Kötheted mondjuk értékhatárhoz, pl. 1000 forintonként 1 nap gondolkodási idő (pl. egy 5000 forintos telefontartó megvételén 5 napot gondolkodsz, míg egy 2000 forintos körömlakkon 2 napot). Persze megadhatsz nagyobb összeget is, te tudod, mekkora szigorra van szükséged.

Nálam az is bevált, ha végiggondolom, hogy mi mást vennék a pénzből. Mondjuk, ha szeretnék egy nagynyomású kávéfőzőt (ez történetesen igaz is), ami minimum 40-50 000 forintba kerül, akkor elkezdek ötletelni, hogy mit tudnék még kezdeni a pénzzel:

• A szerelő szerint egy-két hónap és tönkremegy a mosógépem, és ki tudja, mennyi lesz javítás. Az is lehet, hogy újat kell vennem.
• Hátha hirtelen találok egy hasznos tanfolyamot vagy képzést.
• Lehet, hogy jobb lenne csak úgy félretenni tartaléknak.

Mire két-három alternatívát összegyűjtök, általában el is megy a kedvem az azonnali vásárlástól. Ha neked ez sem válik be, akkor gondolj olyan helyzetekre, amikor elfogyott a pénzed, és nagyon jól jött volna egy kis extra segítség. Nekem elég csak rágondolni erre a gyomorszorító érzésre, és máris elmegy a kedvem attól, hogy csak úgy megvegyek valamit.

3. Ragaszkodás a végsőkig

Biztos vagyok benne, hogy ismersz olyat, aki a tárolást és őrizgetést művészi szinten űzi: ők azok, akik inkább átalakítják a lakást, csak hogy beférjen egy extra nagy gardrób, amiben a sosem használt holmit tárolhatják. Szintén ők azok, akik fizikai fájdalmat éreznek, ha meg kell válniuk a kacatoktól.

Sajnos ahhoz nem értek, hogy mi okozza ezeket az érzéseket, az viszont világos, hogy egy ponton túl kifejezetten egészségtelen, a környezet számára pedig nehezen elviselhető szokásról van szó.

A saját életemben tipikusan azokon látom ezt megnyilvánulni, akik nagyon nehéz körülmények között, nélkülözésben nőttek fel. Számukra az, hogy elérnek egy olyan szintet, ahol megengedhetik maguknak a “felhalmozást”, a biztonságot jelenti. A tárgyakban, használati eszközökben jobban bíznak, mint a félretett pénzben, és makacsul ragaszkodnak az elképzeléshez, hogy előbb vagy utóbb eljön a Pillanat, amikor az adott tárgyra szükség lesz. Legtöbbször életük végéig folytatják ezt a raktározást, és az örököseikre hárul a feladat, hogy megszabaduljanak a hatalmas mennyiségű tárgytól.

A fentiek alapján gondolom egyértelmű, hogy erősen ellenzem ezt a felhalmozást. Főleg azért, mert a raktározás általában egy túlzsúfolt környezetet eredményez, ahol nehéz rendet tartani és takarítani (és megtalálni bármit). Lehet, hogy szívtelenül hangzik, de én nem igazán kötődöm érzelmekkel a tárgyakhoz. Számomra egy tárgy - még egy kedves ajándék is - helyettesíthető. Szerintem sokkal fontosabbak az emberi kapcsolatok, mert azokat semmivel nem lehet pótolni.

Így gondolom az is világos, hogy nagyon nagyon szeretek “szanálni” - ahogy én hívom. Ahogy a bevezetőben írtam, havonta tartok legalább egy kisebb tematikus pakolást az alábbiak közül:

• fűszer válogatás (megnézem, melyik járt le, utántöltöm a kis tartókat)
• hűtő és száraz ételek (fonnyadt zöldségek, fagyasztóban lejárt dolgok, tészták, lejárt tejtermékek)
• papírok, dokumentumok (lejárt kuponok, brosúrák, szórólapok, amiket eltettem, de nem kell, űrlapok, amiket nem töltöttem ki, blokkok és számlák, amik nem kellenek, régi, lejárt előfizetéses papírok)
• kacatok (dísztárgyak, ajándékba kapott mütyürök, díszgyertyák, képeslapok, ajándékszatyrok és kártyák) - egy részüket elteszem, a többit vagy odaadom másoknak, vagy kidobom
• kozmetikumok (lejárt, nem szeretem az illatát, nem szeretem az állagát)
• dolgozós ruhák (mi az, amit sosem hordok /odaadom valakinek/, ami már bolyhos, nem szép /ha kényelmes, megy a szabadidős ruhatárba, ha nem, akkor kiteszem egy zsákban, hogy ingyen elvihető/)
• szabadidős ruhák (ami még jó állapotban van, azt kiteszem vagy varrok belőle valamit /szeretek varrni/, ami nagyon rossz, azt kidobom
• egyéb (törölközők, háztartási cuccok, szerszámok, kiegészítők)

Így fél éven belül mindenre sor kerül minimum egyszer.

A módszer, amivel dolgozom:

1. Mindent kipakolok a szekrényből egy tiszta, üres helyre. Látnom kell egyben az összes dolgot.
2. A látottak alapján kidolgozok egy rendezési elvet (pl. papíroknál: banki, sulis, előző munkahely, mostani munkahely, személyes, számlák)
3. Szétválogatom a dolgokat az elv alapján. Itt még nem fontos, hogy szép legyen, csak hogy mindennek legyen helye. Ha van valami, ami egyik kategóriába sem tartozik, akkor vagy újragondolom a rendezési elvet, vagy csinálok egy “egyéb” kategóriát.
4. Megnézem, hogy van e elég tároló minden kategóriának (doboz, zsák, vállfa, attól függ, mit pakolok éppen). Ha nincs, keresek/veszek újakat.
5. Szépen elrendezem a csoportokat és visszapakolok.
6. Boldogan és elégedetten pihenni térek (soha, mert már agyalok is, hogy mit pakoljak el ezután).

Mi legyen a fölösleges dolgokkal?

1. Ha jó állapotban vannak, add oda valakinek ingyen: keress olyat a környezetedben, akinek sokkal inkább szüksége van rá, mint neked.
2. Tedd ki egy dobozban/táskában (mondjuk a szelektív tárolók mellé, vagy egy padra, de mindenképpen tiszta helyre) és írd rá: ingyen elvihető. Fél óra múlva nyoma sem lesz. :)
3. Add el: az egyik legjobb hely a Facebook Marketplace, ahol viszonylag gyorsan (egy-két nap) el lehet adni egy jó állapotú, nem túlárazott terméket. De vigyázz: a vásárlók extra kritikusak, és elég sok időt el tud venni a válaszolgatás, nem is beszélve arról, amikor ígérik, hogy jönnek, aztán mégsem…
4. Adománybolt: hátrány, hogy nem mindenhol van és el kell vinned odáig.
5. Ha használt ruha, a H&M üzletekben is le tudod adni: http://www2.hm.com/hu_hu/noi/vasarlas-kategoria-szerint/16r-garment-collecting.html
6. Vannak különböző piacok, gardróbcserék, de ezeket akkor ajánlom, ha szeretsz ilyen helyekre járni: az anyagi megtérülés enyhén szólva sem jó, ráadásul nagy a kísértés, hogy a megkeresett pénzt helyben el is költsd.

Te rendszeresen szoktál nagy gardróbürítést/selejtezést tartani? Ha igen, oszd meg a bevált módszereket!